Tolmácsolás

Az Ameropa jelentős szakmai tolmácsolási tapasztalattal rendelkezik. Fordítási-tolmácsolási szekciónkban szakképzett, komoly gyakorlattal rendelkező tolmácsok állnak az Önök rendelkezésére. Igény szerint konszekutív és szinkrontolmácsolást biztosítunk.

A tolmácsolás fajtái

A konszekutív tolmácsolás esetében a beszélő rendszeresen szünetet tart beszéd közben, hogy időt adjon a tolmácsnak. A tolmács akkor tolmácsol, amikor a beszélő a szövegrész végére ért. A tolmácsolásnak ezt a fajtáját olyan eseményekhez ajánljuk, ahol fontos a személyes kapcsolat az előadó és hallgatósága között. Például üzleti tárgyalás során, munkatársaknak szóló előadás kísérőjeként, vagy bármilyen eseményhez, ahol az előadó szoros kapcsolatot szeretne kialakítani a hallgatóságával vagy tárgyalópartnerével. A tolmácsra komoly feladat hárul, hiszen nem csak a szöveg tartalmát, hanem a beszélő stílusát, a beszéden kívüli (non-verbális) üzeneteket is át kell tudni adnia.

Szinkrontolmácsolás esetében a fordított szöveg az eredetivel majdnem egy időben hangzik el. A tolmács általában egy fülkében hallgatja az előadást. A fordítást a résztvevők fejhallgató segítségével hallgatják. Ez a tolmácsolási mód a nagyobb rendezvényeken, nemzetközi konferenciákon vagy előadásokon jellemző.

A fülbesúgásos tolmácsolás a szinkrontolmácsolás egyik speciális változata: a tolmács a hallgató(k) mellett ül és halkan fordít (ebben az esetben technikai segédeszközre nincs szükség).

Tolmácsolási tarifák

A tolmácsolás díja függ a nyelvtől, a tolmácsolás típusától (konszekutív vagy szinkron), a szöveg szakmaiságától (általános, gazdasági, jogi, műszaki stb.) és a rendezvény jellegétől.

Amennyiben szeretne részletes tolmácsolási ajánlatot kérni, úgy kérjük, küldjön e-mailt az ameropa [at] ameropatraining [dot] hu címre, vagy hívja a +36-1-209-3993-as telefonszámot.

Pszichológiai kutatások szerint az érzelmek nélkül, neutrálisan tanultak nyom nélkül távoznak a memóriából, míg a pozitív érzésekkel, élményekkel együtt tanultak a hosszú távú-memóriában tárolódnak

Néhány hasznos linket gyűjtöttünk össze, hogy nyáron is tudjon mindenki gyakorolni!

Rólunk írták

  • „(…) Az Ameropát, mint az üzleti nyelvoktatási szolgáltatásokban kimagaslóan professzionális, precíz és ügyfélorientált partnert ajánlom minden vállalat számára.”

    Dale A. Martin CEO
    SIEMENS Zrt.
  • „Szeretném kiemelni azt az igen hatékony és professzionális munkát, amelyet az Ameropa Nyelviskola végzett az elmúlt 2 évben. 12 különböző országból érkezett munkatársaink számtalan kérésére és problémájára az Ameropa mindig rugalmasan és hatékonyan reagált. A nyelvoktatás résztvevői teljes mértékben elégedettek voltak mind a nyelvtanárokkal, mind az Ameropa megbízható csapatával, akik mindig készen álltak az igényeink kielégítésére. Még egyszer köszönöm ezt az igen hatékony együttműködést.”

    Frederic Moureu
    HR manager, DEGREMONT SA, Csepel Process Group
  • „(…) Az Ameropa Nyelviskolánál testreszabott egyéni oktatást kapok – ennek eredményét nap mint nap kamatoztatom.”

    dr. Fischer Béla
    vezérigazgató, Magyar Cukor Rt.
  • „(…) Véleményem szerint az Ameropa Nyelviskolát sok minden megkülönbözteti versenytársaitól: pontosságuk, rugalmasságuk, válogatott és folyamatosan továbbképzett tanári csapatuk, az ügyfelekre szabott tematika, a hallgatóra/tanulóra alakított módszertan, az összeállított tananyagok minősége és példaértékű a Nyelviskola támogató munkatársainak kommunikációja és adminisztratív munkája.”
    Kopányiné Pécsi Judit,
    HR igazgató, UNION Biztosító Zrt.
  • „Az Ameropa Nyelviskola szolgáltatása minden elvárásunknak megfelelt. (…)”

    Sárossy Attila
    igazgató, Gyermely Zrt.
  • „Az Ameropa az egyik legjobb nyelviskola, ahol valaha tanultam. A közvetlenül,személyesen szervezett és kivitelezett oktatás segítségével nagyon rövid idő alatt sikerült bámulatos eredményeket elérnem. (…) Az Ameropa érdekes és változatos nyelvoktatását minden fenntartás nélkül merem ajánlani és minden alkalmat megragadok, hogy ajánljam is.”

    Thorsten Scheer
    Robert Bosch Kft., Hatvan

Ügyfeleink

2014 © Ameropa Nyelviskola Kft.

A Drupal alapú honlap készítésében részt vett a Macroweb Internet Consulting